Minden mindegy?

Nahát... Úgy érzem a lelkesedés kissé alábhagyott.
De nem az enyém!!!!!!!!!!!!:)

Mit ad Isten, semmi nem történt velem, amit érdemes lenne megírni. De azért akadt egy-két gondolatom. Így hát megosztom!

Múltkor DC-ben voltam a Fülessel meg persze a drága Perditámmal. Füles meglátása az estéről az volt, hogy egy érdemes pasi sem volt jelen, valamint, hogy neki már mindegy ki dugja. Ezen elgondolkoztam. Én azért nem voltam ennyire pesszimista. Legalább egy pasit láttam, akivel... Na igen... Persze ő már régóta imádatom tárgya és mint ilyen az is marad halálomig. Mondtam is a Perditának, hogy én most bizony odamegyek és megcsókolom, aztán közlöm vele, hogy ne legyen ennyire depresszív. Aztán nem mentem oda, hanem visszamentünk a Fülesék albijába és dumáltunk meg aludtunk. Ugyanezen estén Perdita elsírta nekem panaszát, amit nem fejtek ki, mert nem az én dolgom kiírni. Az övé lenne, de ő nem ás ilyen mélyre, nehogy észrevegye, amit már ő is tud.
Na mindegy! Azért visszatérnék Füles megjegyzésére: nekem már mindegy, csak f... legyen. Persze nem így mondta.
Tényleg mindegy lenne?
Lehet naív vagyok, de Anita Blake egy megjegyzése jut eszembe: Én olyan nő vagyok, aki a testével együtt a szívét is odaadja.
Hát én is ilyen vagyok. Nekem nem mindegy! Persze aztán lehet, hogy elmúlnak az érzések. Lehet, hogy csak arra az estére szólnak, de akkor sem mindegy!
Az égbe fel a szív emel, csak szerelem kell!
Persze lehet, hogy holnap már rá tudnék erre cáfolni. De most így érzem!